Szeretettel köszöntök minden kedves tagot és vendéget,kívánok mindenkinek az Úr Jézus Krisztusban való növekedést, megújulást és Életet.


Egy kedves bárányka története, a neve: FEHÉRKE

Az első próba

Lassan felfelé igyekezett a nap az égen. Fehérke nagyon csendben volt. Nem kérdezett semmit, mert olyan félelmetes sziklák között, meredek ösvényen haladtak, hogy a szíve sokszor a torkában dobogott a félelemtől. A Pásztorhoz lapult, a válla fölött néha bele-belenézett a szakadékba, amelynek a mélyén párás ködök kavarogtak titokzatosan, vad patakok zuhogtak félelmetesen. Figyelte, hogyan viselkedett Bátor. Nemhiába ez a neve, bátor és tekintélye is van a juhok között, és a Pásztor is bízik benne. Már a nyájat is kezdte megismerni. Látta a viselkedésüket, és felismerte, hogy mindenki természete szerint kapta a nevét. Gyámoltalant mindig segíteni kell, Merész folyton vagánykodik, Bátor, akiben meg lehet bízni, és aki legyőzi a félelmet. De a figyelmét most Izgága és Dühös kötötte le, akik szinte egész úton veszekedtek. A Pásztornak sokszor rájuk kellett szólni, de társaik is figyelmeztették őket, hogy maradjanak békében, mert őket is zavarják. Ilyenkor egy kicsit csendben voltak, de csakhamar újra összekaptak valami csekélységen.
- Borzalmasak… ilyen én soha nem leszek – gondolta -, és mélyen megvetette őket.
A Pásztor újra letette Fehérkét, és előre ment. Csodaszép legelő terült el a völgyben. Dús füve hívogatóan mosolygott a táj felé. A fűben tarka virágok nyíltak, zümmögő méhecskék és tarka lepkék játszadoztak a ragyogó napsütésben. Fehérke oda akart futni, de anyja visszatartotta.
- Várj!
Akkor vette észre, hogy egy juh sem mozdul. Mind állt a helyén mozdulatlanul és a Pásztort nézte. Elszégyellte magát, és visszakullogott a helyére.
- Mit csinál a Pásztor? – kérdezte, hogy leküzdje kínos zavarát.
- Megtisztítja a legelőt, mert tele van mérges füvekkel, amelyeket ha megeszi a bárány, nagyon beteg lesz tőle, sőt meg is halhat. Ezeket a Pásztor most kiszedi. Meg aztán mérges kígyók is lapulnak a zöld füvek között, a marásuk halálos. Ezeket is elzavarja a Pásztor.
- Jaaa?.. Ezért csapkod a hosszú botjával?
- Igen. Mikor tiszta a legelő, akkor mehetünk oda, akkor már biztonságosan legelhetünk – magyarázta Csendes.
- Tehát nem csak a karámban van biztonság?
- Mindenütt biztonság van, ahol ott a Pásztor. A Pásztor maga a biztonság.
Fehérke most már türelmesen várta, míg a Pásztor elvégzi a tisztogatási munkát. És akkor történt valami borzalmas, amiből megtanulhatta, hogy szüntelenül vigyázni és figyelni kell. Furcsa zajra lett figyelmes, víz csobogását ismerte fel.
- Víz – kiáltott fel, és hirtelen nagy szomjúságot érzett.
Mielőtt még bárki figyelmeztethette volna, rohant a csobogás irányába. Sebes folyású patak zubogott a völgyben keskeny part közé szorítva.
- Víz! – kiáltotta ismét, és lecsúszott a meredek parton, hogy csillapítsa szomjúságát.
De a part sáros, csúszós volt, és Fehérke belepottyant a patakba, és nyomban el is merült. A patak, mintha erre várt volna, sebes sodrásával elragadta és vitte el a nyájtól, Pásztortól, Csendestől és mindentől, ami neki addigi boldogságát jelentette. Fuldoklott, és úgy érezte, vége mindennek. De mégsem! Hangot hallott a part felől, amely túlharsogta, amely túlharsogta a patak félelmetes zúgását:
- Ne félj!… Itt vagyok!…
A Pásztor hangja volt. Fehérke kiáltani szeretett volna, de szája tele volt vízzel és a tüdeje majd szétpattant. Érezte, hogy a bundáját valami gyorsan a part felé vonja. Aztán érezte a biztos kezet, az erős, ölelő kart. Míg reszketve a Pásztorhoz bújt, egyre csak sírt, zokogott. – Jaj, Pásztor… én úgy… én úgy… megfulladtam… meghaltam… Ez a szó, hogy élet, új tartalmat nyert a számára, mert egy másikat, amit eddig nem ismert, most a leheletét közelről érezte, s sejtette, hogy ez ott lapul az élet közelében: a HALÁL. És azt is megtapasztalta, mi a veszedelem. Ez leselkedik minden figyelmetlen bárányra.
Mikor már egy kicsit megnyugodott, a Pásztor letette anyja mellé. Kirázta bundájából a vizet, és szótlanul legelni kezdett, mintha most ez lenne a legfontosabb. Nem mert anyjára nézni, nagyon szégyellte magát. Anyja szeretettel nyalogatta. Nem szólt semmit. Csak Izgága nem állta meg szó nélkül:
- Buta bárány, aki még azt sem tudja, hogy a juhok nem isznak zuhogó patakokból. Úgy kell az ilyennek!
Fehérke még mélyebbre hajtotta le a fejét, és csak magában kesergett:
- Miért bánt ez engem?… Mikor úgyis elég a bajom – torkát ismét sírás fojtogatta -, a Pásztor nem bántott… pedig ő meg is verhetett volna… ez meg… - csak oldalt pillantott Izgágára -, hogy vigyorog. Nagyon megbántva érezte magát. Nagyot sóhajtott, tekintetével a Pásztort kereste.
Míg a nyáj legelt, a Pásztor dolgozott. Ágakkal körülrakott egy kis mélyedét, kibélelte kavicsokkal, amiket a patakból szedett, és kannájával telehordta vízzel. Mikor a juhok már jóllaktak, Bátor felnézett a Pásztorra, és elindult a kis meder felé, ahol kristálytiszta, üdítő víz várta mindannyiukat. A juhok békésen, hosszan ittak belőle. Fehérke nem ivott. Még mindig feszült a bendője a zuhogó patak vizétől. Csak belenézett. A víztükörben magára ismert. – Ez én volnék? Hát ilyen vagyok?! – és akkor egy másik fej is megjelent mellette. Szép, formás fej, két kemény, kerek szarvval. Bátoré. Elmosolyodott. – Törődök is én Izgágával, mikor itt van Bátor – és boldogan nézte kettőjük tükörképét.
(folyt.köv.)



A szádból kijövő szó

"A szádból kijövő szó, csaknem bármit elérhet - vagy lerombolhat." (Jakab
3:5 TM)
Van egy mondás, amely így hangzik: "Az életben a legmélyebb sebeket nem
karddal, hanem szavakkal ejtik". Ha nem hiszed, nézd csak meg a járkáló
sebesülteket, ott vannak mindenütt körülötted!
Talán te magad is még mindig küszködsz érzéketlen szülők, tanárok, házastárs
vagy főnök bántó szavaival? Vagy, ami még rosszabb, egy olyan
keresztényével, aki azt hiszi, hogy Isten Igéjének a pletykával kapcsolatos
része rá nem vonatkozik?
Isten annyira komolyan veszi a pletyka bűnét (igen, ez egy bűn!), hogy a
Bibliának egy egész fejezetét ennek szenteli. Ha gyakrabban olvasnánk Jakab
levelének 3. részét, bizonyára jobban meggondolnánk, hogy kinyissuk-e a
szánkat.
A Biblia azt mondja: "A szádból kijövő szó lényegtelennek tűnhet, de csaknem
bármit elérhet - vagy lerombolhat! Ne feledd, egyetlen szikra is erdőtüzet
okozhat!"
Egy napon egy nyugtalan lelkiismeretű asszony jött a lelkipásztorához. Már
csaknem mindenkit ízekre szedett a gyülekezetből. "Hogyan tehetem jóvá a
dolgokat?" - kérdezte.
A lelkész így válaszolt: "Fogjon egy doboz madártollat, és minden olyan
ember ajtajához, akit valaha kritizált, tegyen belőle egyet!"
Miután ezt megtette, az asszony visszajött: "Ennyi az egész?"
"Nem." - mondta a lelkész - "Most menjen el, szedje össze mindet, és hozza
el nekem!"
Egy hét múlva visszajött az asszony, de nem hozott egyetlen egy tollat sem.
"A szél mindet elfújta" - mondta.
Hosszú csend után a lelkész így szólt: "Így van ez a szavakkal is; könnyen
kimondjuk őket, de soha többé nem lehet visszaszívni őket.


Csak a célra nézz!

Szerző: Pecznyik Pál

Versenypályán
futó ember
csak a célra nézz,
mérhetetlen
öröm vár rád,
ha majd célba érsz !

Bár a Sátán
sok akadályt
gördít majd eléd,
de Jézus szól:
veled megyek,
hogy a célt elérd!

Hű Megváltóm,
Ha így biztatsz,
Boldogan futok,
Tudom Veled :
Tűzön, vízen,
Célhoz juthatok!

Horváth Imréné
A hit próbája

Mit jelent nekünk a Biblia? Sokan mondják: - Az én drága Bibliám! Milyen kedves nekem, mennyire szeretem! Mindenhova magammal viszem. Elolvastam már többször. Tanulmányozom. Bizonyságot teszek róla, belőle. Ott van az én könyvespolcomon, hiszen ma csak egy kicsit művelt ember könyvei közül nem hiányozhat. – Hallhatunk különböző válaszokat. Mi is sokszor mondunk hasonlót. De az élet azt igazolja, hogy mindenkinek annyit ér a Biblia, annyi haszna van belőle, amennyit hittel el tud fogadni belőle. A Biblia különleges könyv, mert Isten szava mihozzánk! Isten elkülönítette a többi könyvtől, mert ennek íróit Isten Lelke ihlette írásra. Ebben közli akaratát, tervét, végzését és üdvüzenetét. Benne van a múltunk, jelenünk és jövőnk! Tudhatom Isten akaratát belőle, amely biztos alap az életemnek. Boldog ember, aki hinni tud Isten szavának! Mert eljön az idő, amikor ez a hit megpróbáltatik. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! Hit nélkül nincsen örök élet! Mert Jézus Krisztus hit által lakozik a mi szívünkben! Ami nem hitből van, az bűn! Ami csak szokásból, az emberek elvárásainak való megfelelés vágyából ered, az bűn! És a próbák alatt ez felszínre kerül! Az igaz ember hitből él. Mi igazak vagyunk, ha bűneinket a Golgotára vittük, ha Jézus Krisztus áldozata által Isten megigazított bennünket. Ha hűségesek vagyunk az Úrhoz, akkor Neki gondja van arra, hogy hitünk egyre jobban megerősödjön. Kézen fogva vezeti övéit, táplálja, óvja, felneveli a férfiú-korra. Amikor a hitéletben már erősek vagyunk, akkor Isten megengedi a próbát. Mert szükséges látnunk, hogy hitünk mennyire erős, milyen alapokon nyugszik, mennyire gyökerezik az Úrban. Jobb, ha most próbál meg az Úr! Jobb, ha most látjuk, hogy az a szilárdnak vélt hit nem is olyan szilárd, mint ahogy gondoltuk! Most még javíthatunk helyzetünkön, kérhetjük az Urat: - Légy segítségül az én hitetlenségemben! Jobb, ha most látjuk, hogy bizony sokszor olyanok vagyunk, mint a szél ingatta nádszál, mint a pislogó mécses. Most még kérhetjük, hogy erősítsen meg bennünket, nehogy kudarcot valljunk! Szükséges, hogy Isten megpróbáljon, hogy nyilvánvaló legyen a saját szemeink előtt, hogy hol tartunk a hitéletben.
Pál apostol meg volt győződve, hogy semmi el nem szakíthatja Krisztus szerelmétől! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más! Ez az igazi hit! A próba alatt nyilvánvaló lesz a hit! Amikor Isten próbál, akkor küld embereket, eseményeket, megengedi a kísértést! Ő akarja, hogy olyan dolgok történjenek életünkben, amik választás elé állítanak. Mert krízishelyzetben az jön elő, ami igazán a szívünkben van. Mi tudjuk, a Biblia ír róla, hogy Isten megpróbálja az övéit, mégis sokszor felkészületlenül érnek ezek a próbák. Sok hívő testvér lázad, dacol, amikor Isten megengedi a nehézségeket. Sokan elcsüggednek, meghátrálnak, zúgolódnak. Sokan önsajnálatba esnek, magukba roskadnak, panaszkodnak. De ez nem a hit győzelme! Milyen jó, hogy Isten ilyenkor is velünk van! Ilyenkor még közelebb van hozzánk! Segít megérteni, hogy miért is érnek bennünket nehézségek. Türelmesen várja, míg felismerjük akaratát. Kiemel a csüggedésből, és várja, hogy Őrá figyeljünk. Az Úr a próbák alatt imádkozik gyermekeiért, hogy el ne fogyjon a hitük! Nem vagyunk egyedül a nehézségek között! Segít, hogy megértsük, hogy mindezekre szükségünk van! Akkor letesszük egészen magunkat a kezébe, és kérjük Őt, hogy mutassa meg, mit akar kimunkálni ezzel a mi életünkben. Akkor már nem szállunk perbe Istennel, hanem hagyjuk, hogy vezessen és formáljon terve szerint. A győzelem ott kezdődik, amikor már ezt mondhatjuk: - Én tudom, hogy hat bajomból kimentettél, a hetedikben sem hagysz el! Én tudom, hogy velem vagy minden napon a világnak végezetéig! Még a mélységben is! Tudom, hogy nem hagysz magamra, mert markaidba metszettél fel engem! Tudom, hogy ha vízen megyek át, a habok el nem borítanak, ha tűzben járok, az meg nem perzsel, a gonosz nyelvek sem árthatnak, mert Te velem vagy! Mennyi ígérete van Istennek megpróbált gyermekeinek! Mind a miénk, csak el kell hinni! Annyit ér nekünk a Szentírás, annak minden ígérete, amennyit hittel el tudunk belőle fogadni! Mert ha nem hiszem, akkor nekem semmit sem érnek a legdrágább ígéretek sem!
Hányszor kértük: - Uram, formálj a Te tetszésedre, szeretnék Hozzád hasonló lenni! Az Úr komolyan veszi kérésünket, és munkálkodni kezd. Sok dolgon kell keresztül mennünk, míg dacos, akaratos, önző szívünket át tudja formálni! A próbák mutatják meg, hol tart az Ő drága munkája. A változást mi is nyomon követhetjük. Milyen öröm, ha a Lélek gyümölcsei mutatkoznak meg a próbák alatt! Milyen öröm ez az Úrnak! „Sokszor úgy érzem, kész már a szívem azt tenni néked, amit szeretsz! Tudok szeretni, csak Benned bízni, Te vagy az Úr a szívem felett!” – énekli a lelkünk. Aztán jönnek a próbák, amikben megláthatjuk, hogy valóban jól érezzük-e, valóban Jézus az úr a szívünk felett? Sokszor „be kell látnom, hogy ez csak álom, magamat rútul ámítgatom! Ha nem élsz bennem, kár bármit tennem! Mi ér a látszat, ha nincs tartalom?” Mert ami hitből nincs, az mind bűn!
A próbák sohasem kellemesek. Az ember lelke tele van kétségekkel, csalódásokkal, szenvedéssel, tanácstalansággal. Sötét fellegek vihart hoznak, melyből nem látunk kiutat. Akkor ízleljük meg a győzelem ízét, ha mindezeket teljes örömnek tudjuk tartani! (Jak. 1:2-3.) Akkor már énekelünk a kalodában, ujjongunk a börtönben! Akkor már értjük, miért esnek meg ezek velünk! Akkor már nem hibáztatunk embereket, nem ápolgatunk sérelmeket, teljesen másképpen látunk mindent! És ez győzelem!
Sokszor különféle kísértésekbe esünk. Az Úr megengedi, hogy lássuk, és Ő is lássa, mennyire ragaszkodunk Hozzá, az Ő beszédéhez! A kísértések sokféleképpen jöhetnek. Az ördögnek az a célja, hogy bűnre csábítson és elszakítson Istentől. A bűnt mindig édesnek, kedvesnek mutatja be, ami jó a testnek. A keserűsége, a mérge csak azután hat! Milyen gonoszul nevet, ha elbuktathatott a kísértésekben! Addig minden segítséget megad, képtelen dolgokat felkínál, hogy bűnbe vigyen. Ha ez megtörténik, kacag a romlásunk felett! Nem hallod a Lélek hangját? „Csak azért kínálja fel, hogy meggyalázzon téged, hogy a mélységbe rántson! Nem akar jót neked! Nincs benne szeretet, jóakarat, de még csak szánalom se! Csak káröröm!” Jó, ha figyelünk az Úrra, ha a kísértésekben Hozzá menekülünk, elrejtőzünk szárnyai alatt! Ha nem-et mondunk a kísértésre, akkor győztünk! Mert ragaszkodtunk az Úrhoz!
„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek!” 1 Pét. 4.12 Még a gyülekezetben is támadhat tűz! Hogy nyilvánvaló legyen, mi van bennünk. És jobb nékünk, ha ez ma kiderül, mert meg tudunk térni belőle! Ez kegyelem! Nem rémületes dolog ez! A megtűrt bűn elveszít, de a megbánt bűn eltöröltetik! És a mi kipróbált hitünk nyilvánvaló lesz mindenki előtt!
Ezért ne lázadjunk a próbák, kísértések ellen, mert Isten jót akar vele. Ha sok próbán keresztül hűek maradunk, akkor azok kitartóvá tesznek bennünket. És a küzdőpályát csak kitartással lehet végigfutni! Csak kitartással érhetünk célba! A hitünk célja: a lélek üdvössége, az örök élet. Hogy ezt elérjük, mindent megér! Mondd, mit ér e világ néked, ha elveszted üdvödet? Miért nevessen a sátán rajtad, miért vegye el értékeidet? Ne engedj a kísértéseknek, hanem ragaszkodj az Úrhoz, akkor a próbák alatt Ő maga fog megtartani!



Horváth Imréné
Egy igában Jézussal


Amikor Jézus Krisztus ezen a földön járt, és végezte az ő munkáját, egy alkalommal nagy sokaság vette Őt körül, és vele volt a tizenkettő is. Megpihennek egy helyen. Jézus körülnéz és látja az őt követő sokaságon, hogy mennyire elcsigázottak, megfáradtak, és szánalomra indul az Ő szíve. Feláll, kitárja az ő karjait, és azt mondja: Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, megterheltettetek, én megnyugtatlak titeket!

Most Jézus Krisztus karja nincs-e tefeléd kitárva? Figyelj, aki ott vagy a tizenkettő között vagy a sokaságban, mert akar neked valamit mondani. Ma téged hív! Szemed ne a messzi távolban keresse a segítséget, hanem egyedül az Úrnál, mert ma erre elmenendő! Neked csak meg kell érintened! És amikor megpihentél, megnyugodtál közelségében, akkor tanácsokkal lát el téged. „Tanuljátok meg Éntőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok lelketekben! Vegyétek magatokra az én igámat, mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű!” Teher alatt egy nehéz dologra gondolunk, amit cipelni kell. Vannak terhek, amit rövid ideig kell vinni, de olyanok is, amiket egész életünkben nem tehetünk le. De minden terhünk elhordozható lesz, ha az Úr tanácsát követjük.
Isten így szól a prófétán keresztül: Bizony, régóta széttörtem a te igádat, és elvágtam a te köteleidet! Milyen csodálatos tudni, hogy minket is megszabadított a bűn köteleitől, és elvágta a halálnak útját!
Minden ember hord valamilyen igát. Ha nem az Úrét, akkor az ellenség, a világ igáját. Az élettel járó terhe megvan mindenkinek, de a hívő embernek megvan a Krisztus követésével járó teher, és az Ő szolgálatának terhe is, amelyet naponta fel kell venni, és vinni kell. De nem hagy magunkra bennünket a teherhordásban, hanem valami csodálatosat tesz velünk: az a teher, amit érte felveszünk, az egész élet terhét könnyűvé teszi! Ha az Úr igáját magunkra vesszük, megtapasztalhatjuk, hogy Vele milyen könnyűvé lesz minden!

Hitükkel elrejtőztek Nálad,
És úgy hordozták mázsás terhüket
A Te erőddel, mint a szalmaszálat.

És láttam szalmaszál alatt roskadókat…
Mert mázsás teher könnyű,
mint a szalmaszál – Veled!
De Nélküled a szalmaszál is – mázsás súly lehet!

Mit is jelent az iga? Egy fakeret, mely két állat nyakába van téve. Ezeknek az egy igában, egy keretben dolgozó állatoknak sok mindent meg kellett tanulnia. Egyszerre elindulni, lépni, lassítani, gyorsítani, fordulni, húzni a terhet és megállni. Mindent egyszerre tenni… Ők ketten teljesen alá voltak rendelve egymásnak. És amelyik nem tudta vagy nem akarta megtanulni az együttmunkálkodást, annak nyakát az iga erősen felsebzi.
Az iga alárendeltséget jelent. Az iga egy keret, melyben ott van Jézus, és ott lehetek én. Ha magamra akarom venni az Ő igáját, teljesen alá kell rendelnem magamat a keretben lévő Jézus Krisztusnak. Egy keretben lenni Ővele… Együtt járni Jézus Krisztussal… együtt érezni az Ő szívével… együtt gondolkodni az Ő gondolatával – ez az egy iga! Kívánatos-e a számunkra, hogy belépjünk ebbe az igába? Ó, úgy érzem, igen – mert Jézus Krisztus nem akárki! Ő a mindenható, mindent tudó, mindent gyógyító, erősítő, vigasztaló Isten! És én Ővele egy keretben, egy igában járhatok! Ez az iga valóban gyönyörűséges!
Mikor fognak hasonlítani az én érzéseim az Övéhez, gondolataim a gondolataihoz, cselekedeteim az Övéhez – ez attól függ, hogyan akarom Tőle megtanulni. Mert Ő tanít engem ebben az igában járni. Ha igazán akarok tanulni Tőle, ha engedelmesen követem akaratát, hamar megtanulok figyelni Rá, és követni keze mozdulását. De ha nem figyelek Rá ebben az igában, hanem a magam akarata után megyek, mert nem akarok tanulni és engedelmeskedni – hányszor töri fel nyakamat ez az iga, hányszor sebződöm meg!? Mennyivel egyszerűbb lenne Őrá figyelni, Neki engedelmeskedni – és a teher máris könnyebb lenne!
Vannak olyan terhek, amelyekkel egyedül is meg kell tudni birkózni, egyedül is kell tudni hordani – ezeket soha ne akarjuk letenni, sem másra átruházni! Vannak terhek, amelyeket soha nem is kellene hordanunk, de az emberi gyarlóság miatt sok olyan terhet felveszünk, amihez Isten nem is ad erőt, ezért olyan nehezek ezek. Ezektől minél hamarabb meg kell szabadulnunk. Vannak olyan életterhek, amelynél döntenem kell, hogy felveszem magamra, vagy nem; bírok vele, vagy nem; tudom hordani vagy nem! Ha úgy érezzük, hogy meghaladja erőnket, akkor ne vegyük magunkra! Vannak terhek, amik az Úr követésével, szolgálatával járnak – ezeket az Úr minden gyermekének fel kell venni, és hordoznia kell! De ez nem nehéz, mert egy igában vagyunk Jézus Krisztussal – és ez az iga minden terhet könnyűvé fog tenni! Ha egy keretben vagyunk, akkor az Ő ereje a miénk is, mert Ő megerősít bennünket!

Egy gazdának sok szolgája van, közöttünk két fiú is. Ezeknek a fiúknak a szívében ott van a vágy: megismerni Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Többet akartak tudni Róla. Egyszer arra jár egy misszionárius, aki azt hirdeti, hogy Jézus megjelent a földön, szeret minden embert, magához hív mindenkit, megbocsátja a bűnöket, és – milyen csodálatos – készített egy helyet a mennyei dicsőségben, ahol várja az övéit, mindenkit, aki elfogadja Őt! Ennek a két fiúnak hit ébred szívében, amikor hallják e beszédeket, hiszen régóta vágynak arra, hogy többet tudjanak erről. Megismerték Jézus Krisztust! Az ő szívükbe öröm és béke költözött. Naponta imádkoztak, mentek Jézus Krisztushoz ő kéréseikkel. És az Úr nagyon sokszor meghallgatta őket. Ahogy nőttek a hitéletben, észrevették, hogy nem minden kérésüket hallgatja meg az Úr. Elgondolkodtak ezen, megvizsgálták azokat, és több kérésük felöl látták, hogy azok nem egyeztek meg az Úr akaratával. Bűnbánatot tartottak, és kéréseiket ezután Isten tetszéséhez igazították. Így élték a mindennapjaikat. Egyszer a gazda magához hívja a két fiút, és ezt mondja:
- Rátok akarok bízni egy nagyon fontos munkát, és szeretném, ha ezt hiánytalanul elvégeznétek. Egy barátom lakik fönn a hegyekben, és el kellene vinni neki két zsák rizst. Menjetek, vegyetek a vállatokra egy-egy zsák rizst, de vigyázzatok, mert át kell mennetek a dzsungelen, és ott sok veszély leselkedik rátok! Mindig nézzetek körül, és óvjátok magatokat!
A két fiú, miután megtudta, hogy egy óra múlva indulniuk kell, nem tett mást, mint bementek kis szobájukba, és mindketten elkezdtek imádkozni. Tudták, hogy veszélyes útra mennek, tudták, hogy nehéz terhet kell vinni. Az ima után indulásra készen álltak a gazda elé. Ő az egyik fiú vállára ráteszi az egy zsák rizst, és útjára indítja. A másik fiúnak ezt mondja:
- Neked elég lesz, ha csak fél zsákkal viszel el. – Ő is útnak indul.
Természetesen ő ér előbb célba, és boldogan gondolja magában: Meghallgatott engem az én Istenem, és az én szolgatársam, aki csak most bandukol fel a hegyen az egész zsákkal, nem is tudja még, mi mindent lehet kérni az Istentől! A másik fiú is felér, és mindketten leteszik terhüket a gazda barátjának házánál. A férfi megköszöni mindkettőjüknek a fáradozását, főleg azét, aki egy zsákkal hozott.
Hazafelé beszélgetnek és kérdezik egymást:
- Te miért imádkoztál, mielőtt elindultunk? – kérdezte az a fiú, amelyik az egész zsák rizst vitte.
- Én elpanaszoltam Istennek, hogy milyen gyenge és vézna vagyok, én nem fogok elbírni egy zsák rizst – könnyítsen az én terhemen! És az Úr meghallgatott engem! - Te mit imádkoztál a te imakamrádban?
- Én is elpanaszoltam Istennek, hogy milyen gyenge és erőtlen vagyok, hogy képtelen vagyok az én erőmmel elvinni ezt az egy zsák rizst, ez nagyon nehéz nekem. És azt kértem, erősítsen meg engem, hogy el tudjam vinni. És az Úr meghallgatott engem!
Mi is többféleképpen imádkozhatunk. Ne mindig a terheink csökkentését kérjük! Hiszen a terhet sokszor Isten méri ránk. De ha úgy imádkozunk, akkor Ő pont annyi erőt ad, amennyi szükséges ahhoz, hogy szolgálatunkat be tudjuk tölteni!

Mióta a terhet így hordozom,
életem napja múl’,
Mindig a terhem volt áldásomul…
Nem is teszem le életem során,
Mert belőle támad egykor: koronám!

És ha mégsem tudjuk hordozni, pedig már elkértük az Ő erejét, van még egy lehetőségünk: „Vessed az Úrra a te terhedet! És Ő gondot visel rólad!” Inkább ezt cselekedjük, mint hogy letegyük terhünket, amit az Úr bízott ránk, vagy másra rakjuk át! Ő nem feledkezik meg rólunk! Ő el nem késik, de el sem siet soha semmit! Sokszor erőnk már nagyon fogyóban, és úgy tetszik, hogy a segítség az utolsó percig késik, de Ő tudja, miért próbál meg, mit akar elérni vele, és higgyük el, hogy kellő időben adja az erőt! Nekünk csak az a feladatunk, hogy engedjük, hogy terheink által is munkálkodhasson bennünk és a körülöttünk élők életében is!

Figyeljünk mindig Őrá, akivel egy igában vagyunk! Merre akarja ő fordítani azt a terhet, amit együtt húzunk? Mert ha nem figyelünk, könnyen előfordulhat, hogy mi az ellenkező irányba törekszünk, így terhünk súlya megnövekszik! Vigyázzunk, nehogy kitörjünk ebből az igából önfejűségünk miatt, mert óriási lesz a veszteségünk! De ha engedelmesen viseljük az Úrtól nyert igát, akkor az Úr gyönyörködik bennünk, és mi is örülhetünk, ahogy nő mögöttünk a megszántott ugar. És csodálkozni fogunk, ahogy látjuk, milyen hatalmasan cselekszik a mi Istenünk!