Hegyek között kis tót faucska szélén                     

magában él egy ősz premontrei.

Fehér a lelke, köntöse s fejére

fehér havat szitáltak évei.

.... 

Hetvenhat éve elfutott folyamként,

mely kincses sziklát görget hangtalan,

kimosta már belőle ami földi

tapadt az ércre: mostan színarany.

 ....

Arany kehely lett áldott életéből,

azzá ötvözte öröm, szenvedés.

Szent bölcsesség borát gyűjtötte benne

s most avval űldoz, mint  aranymisés.

....

Innsbruck nagyhírrű, régi egyetmjén

tanult, mint szittya szerzetes diák,

szilárdan álljon Szent Péter szikláján,

ha csábítnák szirén melódiák.

...

Aztán Jászóvár ősi klastromában

ő lett a Mester, ifjú léviták

vadóc lelkébe égi rózsatőről

csírákat oltott sok-sok éven át.

.....

Majd eldugott szlovák falucska húzta

szívét, hogy lelkipásztora legyen,

azóta ott él, az eget tükörként

mutatva, mint a tó magas hegyen...

......

Egy polyhistor tudománya lappang

a lelkipásztor köntöse alatt,

az éj csöndjében csillagvizsgálóján

figyelgeti az égi tájakat.

.....

Isten örök törvényei böngészi,

lepkét gyűjt, ritka plántákat kutat,

a természettan, számtan lámpásával

jár élet-erdőn s keres kiutat.

.....

Sok nyelvet ért . A népek Bábelében

vezérnek válszthatná nép,

arabs, görög,héber,spanyol könyvekből

az örök Ember asztalára lép.

....

Halál-zimankós téli időn a rózsák

üvegházában bimbót hajtanak.

Hívek lelkében égi rózsát csal ki,

ha bűn-vihar jár s bujdokol a Nap....

.....

A lelke közben Péter sziklájába

mélyen furódott s nőtt, csak egyre nőtt,

mint a mustármag, terebéllyé terpedt

s majd-majd eléri már az égtetőt.

....

Lombjára száll sok tarka égi szárnyas,

ezüsz szirmokról égi méz csepeg,

a Végtelenség csöndet harmatoz rá,

harmóniát, derűt és ünnepet.

.....

Körötte nőtt a rend sok újabb sarja,

mint ifju erdő ,szálas cédrusok

sok tanitvány ósz már , az apát is,

sok eldőlt már s a lombja nem susog...

....

Sok mindent látott: rendje felvirultát,

midőn mi drága ,örökéltü ,szép,

ápolta és új, friss rőzsével rakta

sok száz esztendős kulturánk tűzét.

....

És látta végül iskoláink vesztét,

elvették Rozsnyót, Kassát, Váradot

a három főág, mely gyümölcsöt hordott,

az ősi törzsről most leszáradott....

.......

A poklos Ármány vad vihart kavargat,

szívekbőlvér, szemekből könny pereg,

trágár nótát kurjant a klastrom csöndbe

s meg-meg remeg a kis galambsereg....

.....

Ezt is megérte az ősz pátriárka

a kis falucska csöndesült szívén.

Ki hozzá megy kincsekkel tér meg onnan,

vigasztalást és balzsamot vívén.

......

Arany kehely lett áldott életéből,

azzá ötvözte öröm, szenvedés.

Szent bölcsesség borát gyűjtötte benne

s most avval áldoz, mint aranymisés

...

A szeretet ünnepli és csodálja,

S a gyűlölet mind, mind e sok csudás

értékre egy szót lelt a lelke mélyén:

Csuhás.....

.....