Amikor a fáraó látta, hogy megszûnt az esõ, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve. (2Móz 9,34)

Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétõl. (Zsid 12,15a)

Olvasmányok: Mk 10,46-52 és Jób 1,1-12

Október 12.

"Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétõl..." (Zsid 12,15)

"Fizetésbõl!" - szokták mondani, utalva a vasárnapi munkavégzés elvárt és megszokottá vált gyakorlatára. Valóban nehéz helytállni egy olyan világban, ahol a társadalmi és a gazdasági egyensúly megbillent, a munkavállalót pedig kényszerû elvárásokkal sújtják. Isten igéje mégsem mérlegelésre hív, hanem döntés elé állít bennünket. Amikor Jézus az övéiért könyörgött, a következõket mondta mennyei Atyjának: "Nem azt kérem, hogy vedd ki õket a világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól." (Jn 17,15) A mi Urunk azóta is szüntelenül esedezik értünk, ezért lehetséges talpon maradni, hûségesen és tisztességesen élni még a nehéz körülmények ellenére is.
Az apostol a hívõ ember felelõsségérõl beszél a rábízottaknak. Akik szeretnék megszívlelni a szavait, azok számára világossá teszi, hogy az ingyen kapott kegyelem ajándékát nem tékozolhatjuk el, a Krisztussal történt találkozás pedig nem maradhat következmények nélküli lelkesedés csupán. Isten országa nem az önigazoló mindentudóké, hanem azoké a tanítványoké, akik napról napra kegyelembõl élnek, mert a vámszedõhöz hasonlóan õszinte bûnvallást tettek a világ Ura elõtt. "Vétkeztem" - így kezdõdik a szabadulás, ez az elsõ lépés az új élet felé. Elhomályosítjuk a tanítványi élet valóságát, ha nem beszélünk azokról a veszélyekrõl, amelyek a Krisztus-követés hitelességét csorbítják. Jézus azt mondja, hogy ragyognia kell a megtapasztalt világosságnak a tanítványok életén, hiszen a beszédünk, a véleményformálásunk és az indulataink elárulják hovatartozásunkat.
A sok lelki és fizikai megpróbáltatást átélt apostol inti a megfáradt keresztyéneket. Óvja mindazokat, akik eltávolodtak a kegyelem szilárd bástyájától, teret engedve az Isten nélküli világ jellemzõ megnyilvánulásainak. Az elmúlt napokban világhírû pszichológus érkezett Magyarországra, aki azt szerette volna kideríteni, miért olyan borúlátó a nemzetünk. Nem érti, hogy a kiváló szellemi, kulturális és földrajzi adottságok ellenére miért nem élnek boldogabban, vajon mi hiányzik az életükbõl? A keserûség menthetetlenül válsághoz vezet, amely súlyosan megfertõzi a környezetünket is. Hogyan várhatjuk el gyermekeinktõl, hogy Isten közelébe vágyódjanak, ha otthon feszülten tesszük a dolgunkat, és ingerülten beszélünk a családtagjainkkal? Hogyan lehetünk hiteles tanítványok, ha a Bibliából tanultak ellenére túlzottan gyorsak vagyunk a szólásra, és késedelmesek mások meghallgatására? A válságra gyógyírt egyedül a váltság elfogadása jelenthet, mert a kegyelem ajándéka erõs oltalom, biztos menedék. Rászorulunk a Csodálatos Tanácsos igazságára, aki rámutat mulasztásainkra, bûneinket bûnnek nevezi, de az önmagát megtagadó ember elõtt feltárja az örök élet reménységét. A világ világossága nem kárpótlást ad, hanem önmagát adja. Nem enyhíti a keserûséget, hanem eltörli, hogy vigasztalást és új erõt adjon mindenkinek, aki az õ országát tiszta szívvel keresi.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.