Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen. (1Sám 2,2)

Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egyetlen Istennek tisztelet és dicsõség örökkön-örökké. Ámen. (1Tim 1,17)

Olvasmányok: 2Móz 18,13-27 és Jób 6,1-10.24-30

Október 20.

"Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsõség örökkön-örökké. Ámen." (1Tim 1,17)

Ez a mondat inkább liturgiának tûnik. Szinte magunk elõtt látjuk a szép, egyforma színû ünnepi köntösbe öltözött énekkart, amint a menny hangjait varázsolva közénk zengi ezt az éneket. A lelkek magasztosan követik a dallamot, hiszen ennek a mondatnak dallama is van.
Ugyanakkor a mondattól való távolságunk is a liturgiához hasonlít. Felemelkedünk ünnepi magasságba, de egyidejûleg magunk mögött hagyjuk a valódi élet valódi gondjait. Szeretnénk Isten magasságába emelkedni, de nem vesszük észre, hogy Isten nagyon is közöttünk van, a mi alacsonyságunkban.
Pál mondata pontosan tudja ezt. Nem akar ünnepi mondat lenni, sokkal inkább csendes, õszinte hálaadás. Felvonul elõtte egész élete. Az az idõ, amikor üldözte Krisztust. Aztán az, hogy ennek ellenére hogyan lett apostol, hogyan fogadta el õt Isten. Egész megmentett életét tárja fel tanítványa elõtt.
Számára ez a mondat nem üres liturgia, hanem felszakadó imádság a felé az Isten felé, aki nem hagyta békén, aki kezében tartotta sorsát.
Szavai ott hordozzák a szépséges zsidó jellegzetességeket, de számára ez az Isten már csak Krisztusban fogalmazódhat meg. Krisztusban is mint megfeszítettben. Ha saját életünkre, megmentettségünkre, sorsunkra gondolunk: együtt mondjuk Pállal az áment.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.