Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön-örökké, õ vezet minket mindhalálig. (Zsolt 48,15)

Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erõsítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok. (Zsid 12,12-13)

Olvasmányok: Mt 26,6-13 és Mk 14,53-65

Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.
Korinthusi második levél 7, 10.

Júdás vállát nagyobb teher nyomja, mint Péterét. Kétségbe esik s úgy látja, hogy nincs már számára segítség. Bánatában felakasztja magát a szerencsétlen. Miért jutott idáig? Azért, mert Isten igéjét süket füllel hallgatta, megvetette s nem javult meg tõle. Most azután mikor vígasztalásra szorult volna, mivel nem volt szívében az ige, nem lehetett segíteni rajta.
Péternek is elég a baja. Keservesen sír bûne miatti gyötrelmében. Péter azonban annak idején szorgalmasabban hallgatta és jobban megjegyezte a Krisztus igéjét. Ezért aztán mikor most bajba jutott, volt mit elõvenni, volt mire támaszkodni. Az igével vígasztalja magát s ezért remélheti, hogy Isten kegyelmes lesz hozzá. Az ilyen szükségben bizony ez az igazi segítség s éppen ez az, ami a szegény Júdásnak hiányzott. De hogy Péter szerencsésebb volt s megmaradhatott az igében és kegyelemben, annak titkát Lukács evangélioma 22. fejezetének 32. versében találjuk, ahol az Úr azt mondja néki: "Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited."
Tanuld meg hát mi az igazi megtérés. Péter keservesen sír: A megtérésnek ez a kezdete. Az ember megismeri és fájlalja a maga bûneit. Többé nem leli kedvét a bûnben, hanem elszakad tõle. Szívbõl megsiratja, hogy megszegte bûnével az Isten akaratát.
Ezt azonban képtelenek vagyunk magunktól megtenni. Krisztusnak kell ránktekintenie, mint Péterrel cselekedte.

Im megvalljuk, hogy vétkeztünk,
Kárhozatba ezért estünk,
Térdet hajtva hozzád esdünk.
Oh törüld el bûneinket,
Sebeiddel gyógyíts minket
És nyugtasd meg szíveinket!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.