Rettegés idején is békesség
„Kezedben van sorsom…” (Zsoltárok 31:16)

2001. szeptember 11-én az amerikaiak olyan rettenetes látványra ébredtek, amely örökre belevésődött az ország emlékezetébe. A szörnyű események lökéshullámai azt mondták az egész világnak, hogy többé semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt. Álmos szemek döbbenten bámulták, ahogy a televízió bevitte az otthonokba az összeomló tornyok látványát, bennük a sok ezer ártatlan áldozattal, a Pentagon ellenei támadást, és azoknak az utasoknak a kegyetlen végzetét, akiknek a járata egy pennsylvaniai mezőre zuhant. Ezek a váratlan, gyors és erőszakos támadások lényük legmélyéig megrázták az embereket, szemléltetve a megdöbbentő új valóságot: a globális terrorizmus elburjánzását. Az öngyilkos merénylőktől, kémiai vagy biológiai támadástól való félelem mindmáig áthatja a csúcstechnológiával rendelkező, a biztonságra maximálisan odafigyelő nagyvárosokat, repülőtereket, vasúti és autóbusz pályaudvarokat.

Évszázadokkal korábban Dávid királyt összeesküvés fenyegette, mind ellenségei, mind barátai részéről. Elhagyottnak, magányosnak és sebezhetőnek érezte magát, amikor így kiáltott: „körülöttem csupa borzadály” (Zsoltárok 31:14 katolikus). Király, vitéz harcos, óriás-ölő – Dávid mégis érezte helyzetének tapintható iszonyatát. Ám nem adta meg magát a rettegésnek, hanem gondolatait újra oda irányította, szívét odafordította a valódi védelem forrásához: „De én bízom benned, Uram” (Zsoltárok 31:15). Félt, mégis bízott! Az, hogy a bizalmat választotta, helyreállította nézőpontját. „Kezedben van sorsom” (Zsoltárok 31:16). A félelem helyét átvette a hit és az imádság. „Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. Jól elrejted őket magadnál az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket sátradban a perlekedő nyelvektől.” (Zsoltárok 31:20–21). Jézusban békét találsz a rettegés idején is!