,,Halljátok csak - kezdte tanítását. Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe hullott, kikelt, felnőtt és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott. Akinek füle van, hallja meg - fejezte be szavait."
(Mk 4,3-9)

"A szeretet kegyelem, de gyümölcse annak is, ahogy e kegyelemmel bánunk. Így minden vetőmag ajándék. Napsütésre, termékeny táptalajra, vízre, állandó emberi gondozásra van szüksége, hogy fel tudjon nőni és gyümölcsöt tudjon hozni. A vetőmag csak akkor tud természetes módon növekedni és kibontakozni, ha minden feltételt megteremtenek hozzá.
A szeretetnek ugyanez a törvénye, mert ez az a vetőmag, amelyet Isten a szívünkben ültetett el. Isten szerette az embert, még mielőtt megszületett volna. Szerette már akkor, amikor létezésének még csak lehetősége állt fenn. Isten már akkor szeretett minket, mikor még senki sem sejthette, vagy tudhatta, hogy egyszer majd a világra jövünk. Szeretete emelt ki minket az örök semmiből, és hagyott mély nyomokat szívünkben. Szeretetének magját hordozzuk szívünkben, s ezért minden embernek már születésekor mélyen a szívében gyökerezik a szeretet utáni vágy. A vetőmaghoz hasonlóan a szeretetnek is a növekedés a törvénye, virágoznia és érnie kell, hogy gyümölcsöt hozzon. Ahogy a növénynek naponta szüksége van talajra, vízre, napra, ugyanígy a mi szeretetünknek is naponta van szüksége Isten áldására, kegyelmére és szeretetére. Ez az Élet törvénye. Sok ember élete kiszáradt ághoz vagy elhalt fához hasonlít. Néhány szívben soha nem eresztett gyökeret az isteni mag, mert már csírájában elfojtotta a gonosz és a bűn. Aki a bűn ellen harcol, az ugyanakkor az Életért is küzd. Kérjük Isten áldását, nyissuk meg magunkat kegyelmének, éljünk igéje szerint. Már magának a szeretetnek is ezt kellene parancsolnia nekünk. Még nincs késő, hogy kezet adjunk Istennek a szövetségre."
(P. Slavko Barbarics O. F. M.)